Rácz András: Ha Orbán Balázs tudományos fokozatot kap, azt mindenkinek el kell fogadnia
De ha rajta múlna, az Oroszország-szakértő ezt nem adná meg a miniszterelnök politikai igazgatójának.
De ha rajta múlna, az Oroszország-szakértő ezt nem adná meg a miniszterelnök politikai igazgatójának.
Az Oroszország-szakértő szerint a szöveg Orbán és beosztottja, Árpási Botond egy korábbi közös cikkéből van átemelve.
Az Oroszország-szakértő egyoldalnyi hivatkozás nélküli szöveget talált abból a cikkből, amit a miniszterelnök politikai igazgatója és beosztottja közösen írt tavaly.
A tézisfüzet ráadásul egyik kollégájának számítógépén lett kész.
Európa elkényelmesedett, a szankciók elégtelenek arra, hogy valódi váltást kényszerítsenek ki Oroszországból, Észak-Korea szerepvállalása stratégiai eszkaláció – erről is beszélt Sz. Bíró Zoltán Oroszország-szakértő és Rácz András, a Német Külpolitikai Társaság vezető elemzője, akiket az ukrajnai háború ezredik napja alkalmából kérdeztünk. Szerintük tovább tart a patthelyzet, ám ha az USA teljesen magára hagyja Kijevet, Európa csak részben lenne képes kiváltani az amerikai szerepvállalást, emiatt Ukrajna még nagyobb nehézségek elé nézhet.
Az Oroszország-szakértő több doktori iskolában tanított, illetve témavezetőként is működött, így igen részletekbe menően tudta sorolni, hogy mi a gond Orbán mostani fokozatszerzési kísérletével.
Az egyetemi oktató alaposan kielemezte a Szuverenitásvédelmi Hivatal Átlátszóról készített jelentését.
Pontról pontra elemezte a miniszterelnök politikai igazgatójának válaszát az őt ért kritikákra.
Az Oroszország-szakértő szerint Orbán Balázsnak az 1956-os forradalmat mint felelőtlenséget emlegető nyilatkozata megmutatja, hogy a kormányoldal mennyire gondolja komolyan, amikor a szabadságról és függetlenségről papol, és a szabadságharcos pózában tetszeleg.
Orbán “békemisszió”-nak titulált külpolitikai akciósorozata biztosan nem fog békét hozni – fejtette ki Rácz András, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója, aki szerint a magyar kormányfőnek „se terve, se mandátuma, se hitelessége nincs, így pedig nem lehet közvetíteni”. Főleg, hogy mindenhol mást mond, már ha egyáltalán szóhoz jut.
A politikai elemző nem ért egyet Rácz Andrással, szerinte Orbán éppen most tudta elmondani az egész világnak, ami neki politikailag fontos.
Az Oroszország-szakértő a miniszterelnök kijevi és moszkvai útjait elemezte.
Az Oroszország-szakértő szerint a magyar kormány háromféleképpen tudna tenni a békéért, de jelenleg nem ennek megfelelően cselekszik.
Az Oroszország-szakértő saját Facebook oldalán reagált a kedd reggel Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételre.
Bár nem könnyű egy háborúban álló országban közvélemény-kutatást végezni, Rácz András Oroszország-szakértő szerint még a függetlennek nevezhető kutatócég is rendre azt hozza ki, hogy a társadalom többsége a háború folytatása mellett foglal állást.
A rendszer világossá tette, hogy soha nem fogják élve kiengedni, és módszeresen rontották tovább a fogva tartási körülményeit. A Kremlhez közeli források szerint tüdőembólia végzett Alekszej Navalnijjal.
Rácz szerint a márciusi elnökválasztás szerint nem is menne bele Putyin ilyen népszerűtlen lépésbe.
A szakértő szerint eddig nagyjából egy dandárt mozgattak meg pluszban az oroszok ellen az ukránok, pedig ennél sokkal több áll tartalékban az ellentámadásra.
Az Oroszország-szakértő szerint a szombati események után mindenkinek, aki a Putyinnal való kapcsolatra alapozta a politikai-üzleti stratégiáját, célszerű lenne átértékelnie azt.
A norvég tudósok által mért szeizmikus mozgásról Rácz András Oroszország-szakértő posztolt. Azt írta, mivel nincs „olyan ukrán tüzérségi rendszer, ami ilyen szeizmikus eltérést tudna kiváltani”, az oroszoknak kellett felrobbantaniuk a víztározót.